„Onnan tudhatod, hogy társfüggő vagy, hogy a halálod előtti pillanatban valaki más élete pereg le előtted”
A társfüggőség az elveszett egyéniségből, és identitásból fakadó nehézség. A társfüggő kapcsolatokban két olyan ember lép kapcsolatba, akik öntudatlanul szeretnék beteljesíteni azt a kötődési folyamatot, amely gyermekkorban lezáratlan marad. Mivel nem élhették meg a biztonságos kötődést csecsemőkorban, felnőttként nem tudnak a másik nélkül önállóan, szabadon érezni és cselekedni. Ilyen kapcsolatokban a partnerek mindig inkább a másikkal foglalkoznak, mint saját magukkal, vagy a saját fejlődésükkel. Nem csak párkapcsolatokban, de családi kapcsolatokban, és akár társadalmi és kulturális szinten is meg lehet élni társfüggőséget.
A társfüggőség oka, hogy nem történik meg a pszichológiai születés (biztonságos kötődés megélése a szülővel, majd a róla való egészséges szeparáció), ami ahhoz szükséges, hogy a gyermek éntudata leváljon szüleiéről, és egyre inkább saját belső erejére támaszkodjon, valamint a későbbiekben ne legyen érzelmileg függő másoktól. Mivel erről az időszakról általában nincsenek emlékeink, így ezek a fejlődési traumák legtöbbször rejtve maradnak, a személynek nincs explicit tudása róluk.
A társfüggőség és az intimitáskerülés valójában ugyanannak az érmének a két oldala. Klienseim körében is gyakran találkozom olyan párkapcsolatokkal, ahol az egyik fél társfüggő, a másik fél pedig intimitáskerülő viselkedéseket mutat. Ez olyan tipikus kapcsolati dinamikát eredményez, amelyben a közeledés-távolodás, alá-fölérendeltség, vagy legrosszabb esetben bántalmazó-bántalmazott jelleg, és szerepek jelenhetnek meg.
Társfüggő vagyok? Tipikus viselkedéses jegyek
A Weinhold pszichológus szerzőpáros szerint olyannyira átitatja a nyugati társadalmat és kultúrát ez a jelenség, hogy nem az a fő kérdés társfüggők vagyunk-e, hanem inkább az, hogy mennyire vagyunk azok? Összegyűjtöttek néhány olyan jellemzőt, melyek társfüggőségre utalhatnak. Ha az alábbi felsorolásból több viselkedéses és érzelmi jegy is igaz ránk, az egy jó jelzés lehet arra, hogy itt az ideje foglalkozni saját érzelmi, és önismereti fejlődésünkkel.
- Úgy érzed mások rabja vagy.
- Alacsony önértékeléssel bírsz.
- Mások jóváhagyására és támogatására van szükséged ahhoz, hogy jól érezd magad.
- Nem érzed magad képesnek arra, hogy változtass romboló kapcsolataidon.
- Alkoholra, ételre, munkára, szexre vagy más külső ingerre van szükséged ahhoz, hogy ne figyelj saját érzéseidre.
- Mártír szerepbe teszed magad, és folyton mások igényeit igyekszel kielégíteni.
- Nehéz megélned a valódi intimitást vagy szerelmet.
- Gyakran más emberek problémáin gondolkodsz, felelősnek érzed magad értük, így nehéz kijelölni saját, autonóm határaidat.
- Próbálod bebizonyítani másoknak, hogy méltó vagy a szeretetükre.
- Magadat hibáztatod, ha a dolgok rosszul alakulnak.
- Nem mered kifejezni valódi érzéseidet, mert félsz, hogy visszautasítanak.
- Nehéz tolerálnod az egyedüllétet, és félsz, hogy elhagynak.
- Kontrolláló, vagy bántalmazó kapcsolatban rekedtél.
Kiút a társfüggőségből: a gyógyulás lépései
Ha több, fentebb felsorolt állítás is igaz ránk, lehetséges, hogy a társfüggőség bizonyos szintje jellemez minket. Első lépésként ismerjük fel saját társfüggő mintázatainkat, és térképezzük fel az ilyen jellegű kapcsolatainkat (párkapcsolat, szülőkkel való kapcsolat, testvérek, rokonok, vallási közösségek, stb.).
Második lépés a projekciók (kivetítések) visszavonása, és a leválasztott én-részek egyesítése, visszanyerése. Azáltal, hogy másokban látjuk meg azokat a minőségeket, amelyeket önmagunkban nehéz elismerni, elkerülhetjük a felelősségvállalást az érzéseinkért, illetve más irányíthat bennünket, ami a társfüggőség alapja. Amint megértjük, hogy a kivetített én-részeink hogyan tükröződnek másokban, könnyebb felhagyni a projekcióval. Figyeljük meg, hogy milyen típusú emberek, és viselkedési minták zavarnak leginkább. Ezekben a mintázatokban felismerhetjük önmagunk elveszett részeit. Ha képesek vagyunk erre az egyesítésre, jobban szerethetjük önmagunkat, és embertársainkkal szemben is elfogadóbbá válunk.
Csakúgy, mint a depresszió, vagy a szorongás leküzdése esetén, itt is fontos a fekete-fehér gondolkodás, és a hasítás mellőzése. Társfüggő mintázatokban gyakori a minden vagy semmi típusú gondolkodás. Tegyük fel magunknak a kérdést: biztos, hogy csak ez a két véglet létezik? Milyen egyéb bizonyítékaink, vagy alternatív magyarázatok lehetségesek a helyzetben? Gyakori lehet a másik fél túlidealizálása, vagy éppen totális leértékelése. Tudatosítsuk, hogy a partner teljesen különálló, és önálló személyiség, akinek szerethető és kevésbé szerethető tulajdonságai is vannak, mellőzzük a végleteket.
Következő lépés az öngyűlölet felszámolása, önmagunk szeretete, és értékelése, hiszen a valódi intimitás önmagunk szeretetével kezdődik. Fogadjuk el negatív érzelmeinket is (düh, irigység, félelem), mivel ezek sokszor jelzések, hogy szükségünk van valamire. Ismerjük fel, hogy egyszerre vannak jó és rossz tulajdonságaink, és ezek mind szerethetőek. Az önszeretet a gyakorlatban megnyilvánulhat testápolásban, testedzésben, minőségi és egészséges ételek fogyasztásában, spirituális, és szellemi igények kielégítésében, valamint határhúzásokban (nemet mondás készsége). Fontos, hogy az önszeretet nem egyenlő az önzéssel. Az önszeretet során saját igényeinket ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint másokét.
A társfüggőség leküzdésében elengedhetetlen kitörni az alá-fölérendeltségből, és passzivitásból. Alakítsunk ki szabad, partneri, egyenrangú kapcsolatokat. Senki nem birtokolhatja, vagy irányíthatja a másikat. Cél a szabad, független, de elkötelezett, és szeretetteljes kapcsolatok létrehozása. Hatalmi játszmák helyett legyünk nyitottak a problémamegoldó beszélgetésekre, és állapodjunk meg partnerünkkel a közös felelősségvállalásban a kapcsolat több szintjén.
A társfüggő személyek gyakran megmentő, mártír szerepbe pozícionálják magukat, így gyümölcsöző lehet ezen szerepek elhagyása. Mielőtt megmentenénk társunkat, vagy családtagunkat, kérdezzük meg őt, hogy valójában mire lenne szüksége tőlünk. Hacsak nem eszméletét vesztette, valószínűleg nem tehetetlen, hanem egy felnőtt, önálló, jobb esetben független személy. Bátorítsuk a másikat: „tudom, hogy meg tudod oldani a helyzetet!”, vagy „találj ki néhány megoldási javaslatot, és aztán beszéljünk róluk”. Állapodjunk meg társunkkal, hogy ha bármelyikünknek szüksége van valamire, azt nyíltan fogjuk kérni.
Tanuljunk meg önérvényesíteni, és asszertívnak lenni. Manipuláció helyett érdemes nyíltan kifejezni az igényeinket. Ne várjuk másoktól, hogy kitalálják gondolatainkat, és, hogy mire van szükségünk. Merjük felvállalni valós érzelmeinket.
A gyógyulás következő szintje az érzelmi tudatosság: tanuljunk meg újra érezni, és ismerjük fel érzelmeinket. Ennek első lépése, hogy időt és teret hagyunk magunknak arra, hogy befelé figyeljünk, és elmerüljünk belső tartalmainkban. Ezek lehetnek nehéz vagy akár fájdalmas érzések is. Érdemes mellőzni a folyamatos audio-vizuális ingerlést (okostelefonok, tv, laptop), és néha-néha megállni önvizsgálatot tartani. Mit érzek most? Mit gondolok? Milyen múltbeli szituációra emlékeztet ez engem? Fontos a megfelelő érzelemkifejezés, és az érzelmi önszabályozás elsajátítása is.
Az érzelmi tudatosság az alap, illetve előfeltétele a belső gyermekünk gyógyításának is. Akárcsak az intimitáskerülő viselkedés kezelésében, a társfüggőség esetében is a kulcs a belső gyermekkel való kapcsolatteremtés. Minél tudatosabbak vagyunk érzelmileg, és befelé figyelünk, annál inkább tudjuk gyógyítani sérült belső gyermekünket. Tudatosítsuk gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat a különböző élethelyzetekben, és hogy azok hogyan kapcsolódhatnak múltbeli sérüléseinkhez.
A társfüggőség mintázataiban gyakran hiányoznak az interperszonális határok. A gyógyulás elengedhetetlen eleme az autonóm határok meghúzása, így megtörve a társfüggő mintázatokat. Hogyan? Személyközi problémák, konfliktusok esetén tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: meddig tartok én, és hol kezdődik a másik? Mi az én gondolatom, érzésem, problémám valójában, és mi tartozik a családtagom, vagy a párom felelősségéhez? Alakítsunk ki saját érzelmi, és fizikai határokat magunk körül, illetve önálló identitást. Ez olyan viszonylag egyszerű lépésekkel is kezdődhet, mint hogy a fizikai térben van egy saját szobánk, kuckónk, sarkunk, ami csak a miénk, és senki nem jöhet be a mi engedélyünk nélkül. Diszfunkcionális családoknál megfigyelték, hogy vagy egyáltalán nincsenek ajtók, vagy sosem szabad becsukni őket, és folyamatos ki-be járás van egymás privát tereiben, ezzel gyengítve a személy én-határait.
Kitekintés: mit tehetünk szülőként, hogy gyermekünk ne legyen társfüggő a későbbiekben?
Így támogathatod gyermeked önállósodását és pszichológiai születését:
- Gondozd, védelmezd, és hangolódj gyermekedre érzelmileg
- Tanítsd meg neki, hogyan tud rendet teremteni kaotikus érzelmi világában
- Amíg megtanulja szabályozni az érzéseit, gondoskodó támogatást kell kapnia akkor is, amikor „hisztizik”, vagy egyéb számunkra kényelmetlen módon fejezi ki negatív tartalmait.
- Fogadd el gyermekedet olyannak, amilyen! Ne erőltesd rá azt, amit te szeretnél látni benne.
- Engedd meg, hogy szabadon kifejezze az érzelmeit (akár a dühöt is).
- Támogasd és bátorítsd őt a világ felfedzésében, mondj sokszor igent, alakíts ki gyermekbarát környezetet, ahol szabadon tud kalandozni.
- Bátorítsd őt önálló gondolatai, érzései és akarata kifejezésére.
- Ha szüksége van rá, légy megértő, támogató és gondoskodó.
- Mutass példát számára az érzelmi függetlenség kapcsán: légy asszertív, fejezd ki igényeidet, szükségleteidet, és érzéseidet. Nyíltan egyeztess kéréseid kapcsán a hatalmi játszmák helyett.
A társfüggőség fejlődéslélektani megközelítése szerint, nem egy primer betegségről beszélünk, hanem egy olyan állapotról és viselkedési mintázatról, amelyből tudatossággal, önismereti munkával és mások segítségével ki lehet törni. Ha a kötődés, és a leválás nem történik meg valamilyen okból kifolyólag (először babakorban, majd kamaszkorban), akkor ezeket a lezáratlan folyamatokat továbbgörgetjük felnőttkorba, ahol rombolóan hatnak fontos kapcsolatainkra. A felnőttkori társfüggőség valójában egy sajátos kísérlet a gyógyulásra, ahol a ki nem elégített szükségleteinket igyekszünk beteljesíteni. Ha megértjük a társfüggőség okait, beazonosítjuk saját fejlődési töréspontjainkat, elindulhatunk a gyógyulás útján. Merjünk segítséget kérni!
Felhasznált irodalom
B. Weinhold, és B.K Weinhold (2015). Törj ki a társfüggőségből. Casparus Kiadó Kft.
